EUR: 353,47 Ft
CHF: 332,69 Ft
2020. július 10., péntek
Amália

Egyéb

Örökségünk Somogyország

Átadták az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címeket, illetve a Somogyi Érték díjakat is kiosztották január második hetében. Idén a balatonszárszói költészet napi versmondóverseny kapta az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címet.

Somogy megye címere

Az eseményen dr. Vörös Tamás, a Somogy Megyei Értéktár Bizottság elnöke elmondta, a Somogy Megyei Értéktárban már 153 érték szerepel. Az értéktárba tavaly bekerült értékek:


Mesztegnyői Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozók

Az elmúlt 33 évben közel száz fiatal gyűlik össze, hogy együtt éljék meg magyarságukat, megismerjék a történelmet, ápolják a magyar nyelv hagyományait.

Mesztegnyői Nepomuki Szent János-templom és kolostor

Az 1750–56 között épült barokk stílusú templom a gróf Hunyady család kegyúri temploma volt, az építésében közreműködtek a gróf által behívott ferences szerzetesek. A ferencesek a kolostort csak 1788-ig használhatták, mert az uralkodó feloszlatta a rendeket. Ezután uradalmi gazdasági célokra használták a kolostort, majd 1872-ben a Hunyadyak a Szent Vince rend apácáit telepítették az épületbe. Ők a település oktatási és leánynevelési feladatait látták el, meghatározó szerepük volt a falu kulturális életében egészen 1945-ig. Azóta a helyi általános iskola működik az egykori kolostorban.


Kövesdi Tiborné munkássága és az általa alapított Honismereti Egyesület

Gizi néni a XIX. század elején épített, 1974-től kihasználatlan egykori iskolaépületben az 1961-ben általa alapított Honismereti Kör (Honi) számára teremtett otthont. Itt állították ki a több ezer darabból álló helytörténeti és néprajzi gyűjteményt, amelyet az egyesület tagjai gyűjtöttek össze. Az épület ma már közművelődési feladatokat ellátó Faluház és a mellette álló 75 férőhelyes szállásépület erdei iskola és tábori szálláshely. A Mesztegnyői Faluház kiállítóhely, közösségi színtér, néprajzi kutatási helyszín, hagyományőrző néptánc- és önképzőkört működtet.

Mesztegnyői Rétesfesztivál

Az immár 20 éves fesztiválon alkalmanként 20-25 rétessütő csapat méri össze a tudását, akik hagyományos sós és édes réteseket készítenek, de minden alkalommal kóstolhatnak a jelenlévők különlegességeket is.

 

Páll Endre életműve és hagyatéka

 

Páll Endre maradandót alkotott a magyar vadászati irodalomban. A Vaddisznó és vadászata című, három kiadást megérő könyve máig alapműnek számít a témában, jelentős szerepe volt szerkesztőként és társszerzőként. A gímszarvas és vadászata című könyvben is. Az 1960-as évek végétől sorra jelentek meg bölcs és derűs életszemléletét tükröző, lebilincselően hangulatos, a vadászok, erdészek mellett a nagyközönségnek szóló könyvei.

A Magyar Pálos Rend Somogy megyei emlékei

Az egyetlen magyar alapítású pálos rend a XIII. század második felétől több somogyi településen (Nagyszakácsi, Kaposszerdahely, Pogányszentpéter, Nagytoldipuszta, Balatonszemes, Somogydöröcske) rendelkezett kolostorral, ám ezek ma már sajnos nem láthatóak, de régészeti kutatások folynak.

Somogy megye múltjából – levéltári évkönyvsorozat

A levéltári évkönyvsorozatot 1970-ben alapította a somogyi levéltár akkori igazgatója, dr. Kanyar József. Az eddig megjelent 44 kötetben Somogy megye történetéről, kulturális sokszínűségéről és a nagy szerepet játszó személyekről jelentek meg tanulmányok.

Hanzel Csanád László tojáspatkoló munkássága

Hanzel Csanád László édesapja is ismert tojáspatkoló mester volt. Az édesapja, testvére és a saját munkáiból álló gyűjteményt szívesen megmutatja somogyvári otthonában az érdeklődők számára, illetve tojáspatkoló bemutatókat is tart. Eddigi rekordja: 946 darab patkó felhelyezése egy libatojásra.

Tóth Mihály fafaragó életműve

A pásztor felmenőkkel rendelkező és juhászként dolgozó Tóth Mihály már 1954-ben népi iparművész címet kapott, 1958-ban pedig a Népművészet Mestere címmel jutalmazták. A mintakészletét a hagyományos dunántúli és somogyi pásztormotívumok alkották, amelyeket a saját stílusára formált. Munkáit a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban és a budapesti Néprajzi Múzeumban őrzik.

Forrás: Somogyi Értékek

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.