EUR: 360,76 Ft
CHF: 340,20 Ft
2020. április 01., szerda
Hugó

Extra

Palácsik Lilla: Remélem, Timi egyszer újra boldog lesz

Andy Vajna szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt hunyt el, elvesztése az egész családot megviselte. Özvegye, Vajna Tímea teljesen összeroppant, húga, Palácsik Lilla segíti amiben tudja. A fiatal fotós bízik benne, hogy testvére egy szép napon újra boldog lesz és talál valakit, aki hasonlóképp szereti majd, mint a néhai filmproducer.

Andy elvesztése az egész családnak nehéz volt, nem voltunk rá felkészülve – kezdte a Lokálnak Palácsik Lilla. – Én és a férjem is nagyon közeli kapcsolatot ápoltunk vele, hetente jártunk át hozzá, úgy tekintett ránk, mint a saját gyerekeire. Mégsem kényeztetett el minket, sőt olykor kimondottan szigorú volt velünk. Mindig azt mondta, hogy ne várjuk a csodát, a sikerért keményen meg kell dolgoznunk – idézte fel a fotósként dolgozó Lilla, akinek mindig is Andy volt a legnagyobb kritikusa.


Fotó: Cser Dániel)

– Közgazdásznak tanultam, de valójában sokkal inkább a fotózás érdekelt. Andynek ez nagyon tetszett, biztatott, hogy valósítsam meg az álmom, a legjobbat akarta nekem. A munkáimat gyakran megmutattam neki, kíméletlenül őszinte volt velem, hallgattam rá, hisz neki bőven volt tapasztalata ezen a területen – árulta el Vajna Tímea húga, aki bízik benne, hogy a nővére feláll a padlóról, és idővel újra megtalálja a szerelmet.

– A testvérem nagyon maga alatt van, egész egyszerűen nem önmaga. Remélem, hogy egyszer újra boldog lesz, és talál egy férfit, aki hasonlóan szereti majd őt, mint Andy. Ő ugyanis mindennél jobban szerette a nővérem, tűzbe ment volna érte. A férjem, Visváder Tamás mindig azt mondja, hogy hetvenévesen is olyan szerelmesen akar rám nézni, mint ahogy Andy nézett Timire – mondta a 25 éves Lilla.


Fotó: Cser Dániel

(Fotó: Máté Krisztián)

Kapcsolódó Cikkek