2020. július 16., csütörtök
Valter

Extra

Rekordszámú női főszereplős film készült

Rekordszámban volt női főszereplője a mozikban tavaly bemutatott amerikai filmeknek – állapította meg egy új amerikai tanulmány.

A kutatást a San Diegó-i Állami Egyetemnek a nők televíziós és filmes munkáit és helyzetét elemző központja végezte. Eredményeik szerint 2019-ben a legnagyobb bevételű amerikai filmeknek 40 százalékában nő játszotta a főszerepet. Ez különösen nagy kiugrás a korábbi 9 százalékhoz képest.


Ugyanakkor a fekete vagy etnikai kisebbségekhez tartozó nők körében nem tapasztaltak ilyen örvendetes fellendülést – mutattak rá a tanulmány szerzői.

A kutatás a mozis statisztikákkal foglakozó Box Office Mojo adatait elemezve állapította meg, hogy a legnagyobb kasszasikerek 43 százalékának volt férfi főszereplője. A férfi és női főszereplős, valamint az egyenlő arányban férfi és női szereposztással készült produkciók tették ki a maradék 17 százalékot.


Rebecca Harrison filmkritikus a BBC hírportáljának elmondta, hogy a női főszereplők arányának növekedése nagyszerű az olyan fehér megasztár színésznők számára, mint Brie Larson, Angelina Jolie, Renee Zellweger, Scarlett Johansson és Margot Robbie, de a színesbőrű színésznők reprezentációja a filmeken még mindig nagyon alacsony.

A főszerepet alakító nők 68 százaléka volt fehér, 20 százalék afroamerikai, 7 százalék ázsiai és 5 százalék dél-amerikai származású.

A beszédes szerepet játszó nők aránya ugyanakkor a korábbi 35 százalékról 34 százalékra esett vissza egy év alatt.

A központ 2002 óta adja ki évente az It’s a Man’s (Celluloid) World (Ez egy férfi celluloid világ) című felmérését. A friss elemzés szerint azokban a filmekben, amelyeknek legalább egyik írója és/vagy rendezője nő, a karakterek 58 százaléka nő. A csak férfi forgatókönyvíró és rendező által jegyzett filmekben ez az arány 30 százalékos.

A tanulmány megjelenése csaknem egybeesik a Golden Globe-gála és a BAFTA-jelölés tapasztalataival: a hollywoodi gálán egyetlen nő sem volt a legjobb rendező kategóriában, a brit filmakadémia jelöléseit pedig azért érték bírálatok, mert a rendezői mezőnyből egyetlen nő sem került be a jelöltek közé immár sorban hetedik éve.

Amanda Berry, a Brit Filmművészeti és Televíziós Akadémia vezérigazgatója elismerte, hogy nagyon csalódott az eredmény miatt. A BAFTA elnökhelyettese, Krishnendu Majumdar szerint a mezőnyből hiányzó női rendezők “ágazati szintű problémára” utalnak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Majka elküldte a büdös p*csába Lovasit

    Majka elküldte a büdös p*csába Lovasit

    Majka a napokban kifejtette: igazságtalannak érzi a zeneiparban dolgozók helyzetét és azt szeretné, hogy engedélyezzék a koncerteket. A kérdés csupán az, hogy jogos a kérés vagy játék a tűzzel? Sok országban, ahol lazítottak a korlátozásokon, újra lecsapott a koronavírus.

  • Színészi ambíciói miatt bántották Balázs Andit

    Színészi ambíciói miatt bántották Balázs Andit

    Balázs Andi pontosan tudja milyen nehéz, ha valakit kiközösítenek egy társaságból, csoportból. Kamaszként ő is átélte ezt, osztálytársai kerekded alkata és színésznői ambíciói miatt ugyanis rendszeresen kicsúfolták.

  • Narancsban trendi a nyár

    Narancsban trendi a nyár

    Ha nyár akkor naracssárga! Kétségkívül ez az egyik legvidámabb szín, barna bőrűeknek különösen jól áll. A sztárok is előszeretettel viselik, ugyanis vidám, kedves megjelenést kölcsönöz nekik.

  • A járvány miatt elmarad Cookyék esküvője

    A járvány miatt elmarad Cookyék esküvője

    Négy éve alkot egy párt Cooky és Debóra, akik idén nyárra tervezték az esküvőjüket Dél-Franciaországban. A jegyesek azonban a koronavírus miatt kénytelenek voltak elhalasztani az esküvőt, sőt a rádiós édesanyjához se tudnak kiutazni egyhamar.