2020. július 11., szombat
Nóra, Lili

Egyéb Tatabánya

Támogatást ígérnek

Továbbra is biztosított a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) szereplése a női NB I-ben és a kézilabda utánpótlás működése.

Dunaújváros – Sajtóhírekre kellett reagálnia Barta Endrének, Dunaújváros alpolgármesterének. A helyi sajtóban olyan cikk jelent meg, amely szerint az új önkormányzat a korábbitól eltérő szemlélettel áll a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia támogatásához. A Dunaújvárosi Hírlap arról írt, hogy a bajnoki szezon zárásáig, azaz május végéig biztosított az önkormányzati tulajdonosi háttér, amiről a hétfői edzés előtt tájékoztatták a felnőtt csapat tagjait. A következő idénytől az NB I/B-s csapat keretét „felhozva” vennének részt az első osztályú bajnokságban. Barta cáfolta a hírt,  elmondta, továbbra is első osztályú csapatban gondolkodnak, az utánpótlásképzésre is rendelkezésre állnak a források csakúgy, mint a kézilabdacsarnok felújítására – utóbbit a szezon zárását követően fogják elkezdeni.


Az önkormányzat szerint maradnak az NBI-ben

Mátyás Gábor, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy tovább működtessék a klubot, ezért folyamatosan tárgyalnak lehetséges támogatókkal, de minden segítséget szívesen vesznek. Szerinte az akadémia arról szól, hogy az itt felnövekvő kézilabdázó hölgyek fokozatosan lehetőséghez jussanak a legmagasabb szinten, vagyis a felnőttek között játszhassanak az NB I-ben. A Dunaújváros a jelenlegi anyagi feltételeknek megfelelő helyen áll az első osztályban, a középmezőny oszlopos tagja, amit szeretnének a jövőben is megtartani – fűzte hozzá.
A DKKA jelenleg az NB I-ben a nyolcadik helyen áll, 13 meccsen szerzett 12 pontjával.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.