2020. július 12., vasárnap
Dalma, Izabella

Belföld

Tragédia! Füstmérgezésben halt meg egy pár és kétéves gyermekük Nagykanizsán

Egy középkorú nő, egy középkorú férfi és kétéves gyermekük holttestét találták meg a nagykanizsai családi házban kedden a rendőrök – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Takács Tivadar az előzményekről elmondta, hogy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra kedden délután érkezett bejelentés, hogy napok óta nem látták a nagykanizsai családot. A rendőrök a szülőket és gyermeküket az otthonukban holtan találták.

A megyei rendőr-főkapitányságon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. A haláleset körülményeit, és a tragédiához vezető okokat szakértők bevonásával vizsgálják – tette hozzá.

Az MTI korábbi információ szerint a tragédiát a kazánba visszaáramló füst okozhatta.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • 250 milliárd a Magyar falu programra

    250 milliárd a Magyar falu programra

    A Magyar falu program keretösszege jövőre meghaladhatja a 250 milliárd forintot – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr közeli Rábapatonán.