EUR: 338,02 Ft
CHF: 317,94 Ft
2020. február 25., kedd
Mátyás

Belföld

Ugrásszerűen nőtt a kistermelői piacok száma

A helyi termelői piacok száma hét év alatt két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett – mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön. Nagy István szerint ez a vidék saját erőforrásainak fokozott használatát és munkaerő-megtartó erejét jelenti. A kistermelők között is kiemelt fontosságú a hazai méztermelők helyzete. 

Nagy István szerint a kormány még 2012-ben határozta meg jogszabályban a termelői piac fogalmát. Erre azért volt szükség, hogy a vidék saját erőforrásaira támaszkodva erősítse önállóságát, növekedjen a munkaerő- és népességmegtartó ereje – írja az MTI.


Az agrárminiszter hozzátette, hogy a kormányzat a vidékfejlesztési programban 279 pályázónak több mint hatmilliárd forint forrást biztosított helyi termelői piacok kialakítására. A helyben történő értékesítés az ágazat erősödésén túl a termelői jövedelmezőség növeléséhez és a közösségek megerősítéséhez is hozzájárul.

Az jogszabályi rendelkezés szerint a termelői piacok – a kereskedői piacokhoz képest – könnyített feltételek mellett üzemeltethetők, de ott csak kistermelők értékesíthetik a saját gazdaságukból származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket. Nagy István kitért Nagykőrös helyzetére, amely kiemelt összegű, a termelői piacok fejlesztését érintő pályázatból ötvenmillió forint támogatásban részesült. A város hatszázmillió forint kormányzati támogatást kapott a piaccsarnok újjáépítésére, a terület környezetrendezésére és a hozzá kapcsolódó útépítésekre.


Környezetkímélő is 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy a termelői piacokat azért hívták életre 2012-ben, mert a kormány szeretett volna lehetőséget biztosítani a helyi kistermelőknek, hogy a saját termékeiket tudják árusítani. A szóvivő kitért a környezetvédelmi szempontokra is: mivel legfeljebb negyven kilométeres távolságból érkezhetnek az áruk a termelői piacokra, a szállításból fakadó környezeti terhelés is kisebb.

 

 

Brüsszeli tüntetés a magyar mézért

Szakemberek szerint az európai mézpolitika teljességgel tarthatatlan, hiszen nem nyújt elegendő védelmet a laboratóriumi körülmények között létrehozott, főként Ázsiából érkező műmézekkel szemben, ezzel teljesen tönkretéve az európai mézpiacot és a méztermelőket.

Nagy István agrárminiszter a Brüsszelben, magyar és spanyol méztermelők tüntetésén elmondott nyilatkozatában hangsúlyozta: az Európai Bizottságnak újra kell nyitnia a mézirányelvről szóló dossziéját, ugyanis sokkal szigorúbban kell venni a méz eredetének meghatározását és annak a mézesüvegeken való feltüntetését. Meg kell nevezni, hogy a termék mely országból származik, és milyen arányban tartalmaz európai és más eredetű mézet.

A magyar agrárminiszter elmondta, a méhészek brüsszeli tüntetése hozzájárul ahhoz, hogy az uniós tagországok miniszterei az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások során védeni tudják a beporzókat és az európai méz minőségét. Az európai méhészek is szigorú eredetvizsgálatot, a címkézés és az európai védjegyek révén pedig nyomon követhetőséget szeretnének az európai eredetű méznek – tette hozzá.

Nagy István kiemelte: a méhészet kicsi, ugyanakkor stratégiai ágazat, hiszen a méhek beporzótevékenységétől függ, hogy megfelelő mennyiségű étel van-e az asztalokon. Ha a méhészek tönkremennek, nincsenek méhek, nincs beporzás, az élelmiszerek kétharmada eltűnik az áruházak polcairól – figyelmeztetett.

Az agrárium vezetője szerint a méhtartáshoz olyan gazdasági háttérre van szükség, amely a méz felvásárlási árán keresztül biztosítja, hogy a méhészeknek megérje ezt a tevékenységet folytatni. Megérdemelt, hosszú távú megoldást jelentő intézkedés lenne, ha európai szintű védelmet biztosítanának a méhészek és a teljes méhpopuláció számára.

– Célunk, hogy a fogyasztó eredeti mézet tudjon fogyasztani, hiszen ezzel hozzájárulunk teremtett világunk hosszú távú fenntartásához – fogalmazott az agrárminiszter.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Hurrá, megmentettek!

    A nap képe: Hurrá, megmentettek!

    Nagyon édes vidrakölyköt mentettek meg egy Forráskút melletti halastónál. Az elárvult csöppséget egy arra sétáló pár találta meg, ezután a Szegedi Vadasparkba került a tíz hetes Artúr, aki láthatóan nagyon gyorsan berendezkedett új otthonába.

  • Sorosék védik a pakisztáni mészárost

    Sorosék védik a pakisztáni mészárost

    Ahmed Z. a pakisztáni hatóságok szerint 2009 és 2017 között sorozatban gyilkolt pénzért, valamint sorozatrabló. 2017-ben fogták el a magyar rendőrök, azóta többször elutasították menekültügyi kérelmét.

  • Teljesen megújulnak a HÉV-vonalak

    Teljesen megújulnak a HÉV-vonalak

    Nyílt európai uniós közbeszerzéssel indul a HÉV-közlekedés teljes megújítása és bővítése, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) kiírta az  5-ös metró első ütemének tervezésére szóló tendert – nyilatkozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

  • Gyöngyöspata: pénz helyett oktatást!

    Gyöngyöspata: pénz helyett oktatást!

    Képzés formájában kell a kártérítést nyújtani azoknak a Gyöngyöspatán élő roma diákoknak, akiknek a bíróság összesen százmillió forint kártérítést ítélt meg szegregáció miatt – közölte az Emmi parlamenti államtitkára Rétvári Bence az M1-en.