2020. július 16., csütörtök
Valter

Belföld

Új innovációs korszak indult a magyar gazdaságban, kutatásban és felsőoktatásban is

Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.

Hangsúlyozta, a magyar kormány partnere minden tanulónak. Segíteni szeretnénk, hogy kibontakoztassák tehetségüket, megtalálják személyes útjukat a munka világához, s hogy hasznos tagjai legyenek a magyar társadalomnak, a magyar gazdaságnak vagy éppen a magyar tudománynak – húzta alá a miniszter.


Magyarország az EU-n belül mérsékelt innovátornak számít az Európai Bizottság értékelése szerint, ugyanakkor 2018-ban kétszer annyit költött kutatás-fejlesztésre, mint 2010-ben – hangsúlyozta a miniszter. Idén 25 százalékkal, 32 milliárd forinttal többet költ a kormány innovációra, mint 2018-ban.

Palkovics László elmondta: elkezdődött az innovációt támogató intézményrendszer átalakítása, a lehetséges pályázók támogatása a kijelölt intézmények feladata. Tavaly 85 milliárd forint támogatásról hoztak döntést, amit jelentős összegnek nevezett.

Kapcsolódó Cikkek