2020. július 12., vasárnap
Dalma, Izabella

Belföld

Versenyképes szakoktatói bérezés és a munkaerőpiachoz igazodó képzések jönnek idén

Az oktatás munkaerőpiachoz közelítése volt az elsődleges célja a szakképzés megerősítésének, amelynek részleteivel a kezdeti fenntartások után már az oktatók is egyetértenek – erről Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.

A politikus a lapnak azt is elmondta: az oktatás az egyik olyan terület, amelybe a brüsszeli bürokrácia, bár alapvetően nincs felhatalmazása rá, bele kíván szólni a következő uniós pénzügyi ciklusban. A parlamenti államtitkár úgy látja, hogy egyes nyugat-európai országok félperifériaként tekintenek a 2004 után csatlakozott államokra.


A szakképzés átalakításáról szólva az államtitkár leszögezte: a fiataloknak a jövő nyerteseivé kell válniuk, ami úgy lehetséges, ha a jövő kihívásaira felkészítő képzésben, szakképzésben vehetnek részt. Ezért osztrák mintára létrehozzák azt a rugalmasabb szakképzési rendszert, amelyben minden fiatal megtalálhatja a számítását. Komoly ösztöndíjakat kapnak majd a szakképzésben tanuló fiatalok, ráadásul az oktatást is összekötik a munkaerőpiaccal, a duális képzés válik általánossá a technikumokban és a szakképző iskolákban is.

Schanda Tamás hozzátette: a változtatások nyomán a szakképzésben oktatók kedvezőbb és rugalmasabb körülmények között, jobb anyagi feltételek mellett dolgozhatnak majd. “A szakképzésben tanítók megbecsülését a kormány átlagosan harmincszázalékos béremeléssel is el kívánja ismerni 2020. július 1-jétől” – emelte ki. Az államtitkár egyúttal cáfolta azokat a kritikákat, amelyek szerint az átszervezés során a szakképzésben oktatók bizonyos juttatásoktól elesnek.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek