2020. március 30., hétfő
Zalán

Sport

Bajnokok Ligája: csúcsrangadókkal kezdődik az idény

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős nyitánya ma este két igazi csemegét tartogat számunkra, hiszen a címvédésre hajtó Liverpool az Atlético Madrid, a Paris Saint-Germain pedig a Borussia Dortmund vendége lesz.

Beveszik-e a franciák Dortmundot?


Hatalmas nyomás alatt érkezik Németországba a PSG, ugyanis végre le kell tennie valamit az asztalra a BL-ben is. Az előző három idényben rendre elbuktak a 16 között, így már csak dacból is tovább kell jussanak a nyolcaddöntőből. A párizsi együttes edzője, Thomas Tuchel régi ismerősként térhet vissza a Signal Iduna Parkba, hiszen 2015 és 2017 között ő irányította a Dortmundot.

EPA/EDDY LEMAISTRE

– Amikor megláttam a párosítást nevetnem kellett. Dortmundban mindenki oda van a csapatért. Lehetetlen 90 percig uralni a játékot itt, ezért nem is akarjuk megpróbálni, de készen kell álljunk, hogy megmutassuk kvalitásainkat – mondta Tuchel.


A hazaiak kirobbanó formában vannak, idén öt bajnoki meccsükön összesen 23 gólt szereztek, és ebben nagy szerepe volt Erling Halandnak. A 19 éves támadó futószalagon gyártja a gólokat, öt meccsen 9-szer volt eredményes, ráadásul úgy, hogy az esetek többségében csereként állt be.

Borussia Dortmund–Paris Saint-Germain

Spíler 2: 21.00

 

EPA

 

Hogy végződik az angolok spanyol kalandja?

A címvédő Liverpool elképesztő formában futballozik ebben a szezonban. A Premier League mostani idényében mindössze két pontot vesztett, veretlenül, behozhatatlannak tűnő előnnyel vezeti a tabellát. A jelenlegi állás szerint elképzelhető, hogy a Liverpool már a BL negyeddöntős szakasza előtt bebiztosítja végső győzelmét Angliában, ha így lesz, Jürgen Klopp vezetőedző és csapata a folytatásban az európai porondra összpontosíthat. Ehhez azonban első lépésként túl kell jutniuk az Atlético Madridon, ami nem kis feladat. A madridi együttes védekezése továbbra is rendkívül magabiztos, a bajnokságban mindössze 17 gólt kaptak, azonban a támadásban Antoine Griezmann távozásával sokat veszített hatékonyságából a csapat.

EPA/VICTOR LERENA

– Ők is harcosok, akárcsak mi. Nehéz meccsre számítok, ugyanis az Atlético pontosan tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy győzzön, és rendkívül jól változtat a játékán meccs közben – vélekedett Georginio Wijnaldum, a Liverpool középpályása.

Diego Simeone vezetőedző számára jó hír, hogy valószínűleg a kisebb sérüléssel bajlódó Alvaro Morata és a novemberben porckorongsérvműtéten átesett Diego Costa is bevethető lesz a Liverpool ellen.

Atlético Madrid–Liverpool

M4 Sport: 21.00

Kapcsolódó Cikkek