EUR: 336,61 Ft
CHF: 316,95 Ft
2020. február 19., szerda
Zsuzsanna

Sport

Egy lépésre az olimpiától

Megnyerte az első olimpiai selejtezőtornát a magyar férfi jégkorong-válogatott. Augusztusban már a 2022-es, pekingi téli ötkarikás játékokon való részvétel a tét.

Rajna Miklóson nem tudtak kifogni
(MTI Fotó: Kovács Tamás)

Angliában rendezték az olimpiai kvalifikációs sorozat mieinket is érintő, négycsapatos tornáját. Az előre sejthető volt, hogy az utolsó forduló dönt majd az elsőségről, ami egyben továbbjutást ér a következő fázisba. Az észtek és a románok papírforma szerint nem is tudtak beleszólni a kérdésbe, a mieink és a britek két-két győzelemmel várták a vasárnap esti finálét. A képlet egyszerű volt: a győztes lehet ott a következő körben, ahonnan már egyenes út vezet a két év múlva rendezendő, kínai olimpiára.


Hári Jánosék visszavágtak a tavalyi meccsért
(MTI Fotó: Czagány Balázs)

A kapuban Rajna Miklós a meccs embere címet is kiérdemelve, 97 százalék feletti arányban hárította a kapujára zúduló korongáradatot, és csupán egyszer kapitulált, 2-0-ás magyar előnynél. A végén még kétszer mattoltuk a briteket, a 4-1-es sikerrel hazai pályán fosztottuk meg őket a nagy álomtól, a továbbjutástól. Méltó reváns volt ez a tavalyi világbajnokságért, mikor a Papp László Arénában, a feljutástól karnyújtásnyira lévő mieinket az utolsó pillanatokban lőtt góllal szomorították el és jutottak ők az elitkörbe.

Folytatás augusztusban

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és csapata készülhet lettországi folytatásra (MTI/Czagány Balázs)

Az olimpiára való kijutásért Sofronéknak augusztus 27–30-ig Francia-, Olasz- és Lettország ellen kell jégre lépnie a következő selejtező fordulóban. Rigából a győztes juthat el Pekingbe.

Kapcsolódó Cikkek

  • Elverték a Liverpoolt

    Elverték a Liverpoolt

    Az Atlético Madrid otthon 1-0-ra legyőzte a címvédő Liverpoolt, míg a Borussia Dortmund szintén hazai pályán 2-1-re nyert a vendég Paris Saint-Germain ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharcok keddi első mérkőzésén.

  • Ungvári Miklós: Ha Isten is úgy akarja, ott leszek az olimpián

    Ungvári Miklós: Ha Isten is úgy akarja, ott leszek az olimpián

    Utolsó olimpiájára készül, csarnokot neveztek el róla, ő minden idők legeredményesebb judósa és távlovaglásban is szép eredményeket ér el – a 39 éves Ungvári Miklóssal beszélgetett a Lokál, aki felkészüléséről, visszavonulásáról és a gyermekvállalásról is őszintén mesélt lapunknak.