2020. március 30., hétfő
Zalán

Extra

Enyhe idő miatt szenvednek az allergiások

A vártnál hamarabb, már február elején megkezdődött az idei pollenszezon. Az allergológus szerint az elviselhetetlen tünetek azonban csak márciustól jelennek meg, így nem árt, ha addigra felkészítjük a szervezetünket.

Magyarországon az emberek 25 százaléka szenved valamilyen allergiától. Számukra a jó idő egyet jelent a végeláthatatlan orrfújással, könnyezéssel, tüsszögéssel. A hirtelen jött enyhülés miatt a pollenszezon a vártnál két-három héttel hamarabb, már február elején megkezdődött. A levegőben országszerte megjelentek a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenjei.


Profimedia

A Lokálnak nyilatkozó allergológus szerint a legtöbbeknél az erős tünetek azonban csak márciustól jelentkeznek, így addig érdemes felkészülni, megelőzni.

– Nagyon rossz taktika, ha akkor rohanunk a gyógyszertárba, amikor már nagy a baj – kezdte a Lokálnak dr. Nékám Kristóf allergológus.


– Mindenkinek érdemes magát kivizsgáltatnia, hogy milyen pollenre érzékeny. Ha már tudjuk, meg kell nézni, hogy az mikor jelenik meg a levegőben, és a terápiát azt megelőzően egy héttel érdemes elkezdeni. A gyógyszerhatás ez idő alatt ugyanis kialakul, és mire megjelenik az adott pollen, a szervezetünk már fel lesz készülve – tanácsolta az orvos, aki szerint az allergiás tüneteket nemcsak gyógyszerrel, hanem egészséges, kiegyensúlyozott életvitellel is lehet enyhíteni.

– A túlsúly egyértelműen egy nehezítő körülmény, a túlsúlyosak esetében ugyanis az átlagnál lassabban tisztul ki a szervezetük. Helyes táplálkozással és mozgással ezen sokat lehet javítani. Kiemelném a dohányzást is, aminek mellőzése, mérsékelése szintén nagy segítség lehet. A cigaretta egyébként is károsítja a légutakat, az allergiaszezonban pedig még a pollenek is lerakódnak, ami krónikus gyulladáshoz vezethet. Emellett bizonyított, hogy a depresszió és az allergia szoros kapcsolatban áll, vagyis a tünetek erősségét a hangulatunk is befolyásolhatja – tette hozzá az allergológus.

Óvatosan az orrspray-vel

Az allergiaszezonban az egyik leggyakoribb panasz az orrdugulás, ami lehetetlenné teszi az alvást. – Ilyenkor jó megoldásnak tűnhet az orrspray, de vigyázzunk vele, mert hamar függőséget okoz – jelentette ki dr. Nékám Kristóf. Hozzátette: A legintenzívebb időszakban akár a négyszeresére is megnő az orrsprayforgalom.

Frontérzékenyeknek is nehéz 

Melegfront jellegű hatás miatt felléphet fejfájás, migrén, illetve álmatlanság. Csökkenhet a koncentrálóképesség. A keringésre is hatással van az időjárás többek között gyorsabbá válik a szívműködés, emelkedik a vérnyomás.

Kapcsolódó Cikkek