2020. április 05., vasárnap
Vince

Belföld

Fidesz: A gyöngyöspatai iskolaügynek a szegregáció csak ürügye

A gyöngyöspatai iskolaügynek a szegregáció csak ürügye, a cigány családok és tanulók pedig csak eszközök ahhoz, hogy a kártérítési pert kezdeményező, “külföldről pénzelt alapítvány” elérhesse politikai célját – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Felidézte: a gyöngyöspatai iskolaügyben vasárnapra demonstrációt hirdetett meg Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője cigány kisebbségi vezetők jelenlétében.


Horváth László erre úgy reagált: ez várható volt, a Fidesz már hetekkel ezelőtt szólt, hogy a gyöngyöspatai ügyben csak “a politikai cél elérése a fontos, minden más csak ürügy és mindenki más csak eszköz”.

A szegregációs kártérítési pert kezdeményező, “külföldről pénzelt alapítvány” politikai célja pedig az – mondta -, hogy “el kell menni feljelentést tenni Brüsszelbe, Strasbourgba, megvádolni az országot cigányüldözéssel, rasszizmussal, tömeges szegregációval, és kicsikarni valami büntetőeljárásfélét”.

Ennek egyik állomása lesz a vasárnapi tüntetés is – jelentette ki a fideszes politikus.

Megemlítette azt is, hogy “a tüntetésnek van előzménye”, indult ugyanis egy petíció az ügyet támogatandó, ám azt a gyöngyöspataiak “99,7 százaléka nem írta alá”, ami beszédes. Még azok sem írták alá, akik érintettek – jegyezte meg Horváth László.

Hozzátette: Tordai Bence becsületére legyen mondva, hogy ő legalább elment Gyöngyöspatára, ahol arra volt ideje, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjével készítsen egy fotót az iskolánál, de arra sajnos már nem volt ideje, hogy beszéljen önkormányzati vezetőkkel, tanárokkal, és meghallgassa a többségi lakosság véleményét.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek