2020. április 01., szerda
Hugó

Belföld

Gyurcsány vagyonnyilatkozatáról újabb furcsaság derült ki

Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozataival kapcsolatban ismét ellentmondások derültek ki. Ugyan a DK elnöke korábban azt mondta, hogy 100 milliót költöttek el az elmúlt években a budai házuk átépítésére, felújítására, ebből azonban nem látszik semmi kívülről.

Az Origo munkatársai azonban a helyszínen járva meggyőződtek arról, hogy, kívülről semmi nem változott. Nem újítottak fel semmit Gyurcsányék házán. Akkor tehát csak a belső luxusra költhették el a 100 milliót.

Gyurcsány Ferenc és felesége négyzetméterenként több mint 200 ezer forintért újíthatta fel a házuk belsejét, feltéve, ha igaz az a magyarázat, amit a DK sajtóosztálya küldött annak kapcsán, hogy mire költötte el Gyurcsány Ferenc azt a több mint 1,1 milliárd forintot az elmúlt években, amit nem találnak a vagyonnyilatkozataiban. Kívülről ugyanis nem változott semmi a házon – írja a portál.

Ez azt jelenti, hogy a 100 milliót csak belülre költötték el, ami a 481 négyzetméter esetében több mint 200 ezer forintos felújítási négyzetméterár.  Ez nem egy átlagos költés úgy, hogy ráadásul azt feltételezzük ebben az esetben, hogy Gyurcsányék a teljes házukat felújították belülről.

Mint arról a Lokál is beszámolt, valamivel több mint 1 milliárd forint útja tisztázatlan Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozataiban.


A DK elnökének vagyona csaknem 1,1 milliárd forinttal csökkent, vagyis havonta 23 millió forintot költhetett az elmúlt négy évben. Az Altus Portfóliókezelő Kft.-től összesen több mint 1,9 milliárd forint osztalékot vett fel négy év alatt.

A Fidesz kommunikációs igazgatója bejelentette, vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz–KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy „ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók” a DK elnöke körül.


Kapcsolódó Cikkek