2020. március 30., hétfő
Zalán

Sport

Koronavírus – Egyre több sporteseményre hat a járvány

A koronavírus-járvány már Olaszországban is áldozatokat követel, így több sporteseményt el kell halasztani. A Sopron női kosarasai például Ljubljanába sem utaznak el az olasz Schio elleni Euroliga-mérkőzésre.

A Nemzetközi kosárlabda-szövetség (FIBA) más helyszínt javasolt, ám a magyar bajnok nem kívánja vállalni annak kockázatát, hogy a játékosok a fertőzésnek kitett Veneto tartományban élőkkel érintkezzenek. Mint ismert, két északolasz tartományban katonák ellenőrzik a vesztegzár alá helyezett településeket.
– Az a közös döntés született, hogy nem vállaljuk a játékot – mondta Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője. – Vállaljuk a döntés minden következményét akkor is, ha az hátrányosan érinti klubunkat.


A hazai kosárszövetség elnöke egyetért a klub döntésével, és a szövetség sem támogatja, hogy a Sopron kockázatot vállaljon a mérkőzéssel. Bodnár Péter főtitkár már úton van Genfbe, hogy képviselje a csapat érdekeit a FIBA-nál.

Szájmaszkos szurkolók


A világ más részein is befolyással van a sporteseményekre a járvány. A Japán Labdarúgóliga elhalasztott hét kupatalálkozót, és azt tervezi, hogy március közepéig az összes hazai futballmérkőzést elnapolja. Az első és másodosztályú bajnokság elrajtolt a hétvégén, néhány klub azonban arra kérte a szurkolókat, hogy szájmaszkban érkezzenek, továbbá fertőtlenítőszereket is osztogattak a stadionokban.

 EPA

Zárt kapus meccsek

A labdarúgó Európa-ligában a holnapi Inter–Ludogorec találkozót zárt kapuk mögött rendezik. A milánói klub az egészségügyi hatóságokkal és az UEFA-val egyetértésben döntött a zárt kapuk mellett. Az olasz csapat Sampdoria elleni bajnoki találkozóját a járvány miatt elhalasztották, és a vasárnapi Juventus–Inter rangadón is üresek lesznek a lelátók. A Serie A elnöke a találkozók elhalasztása helyett azt javasolja, hogy az érintett területeken játszó csapatok nézők nélkül lépjenek pályára.


MTI/AP/Antonio Calanni

Lesz idén asztalitenisz csapat-vb?

A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) elhalasztja a dél-koreai csapat-világbajnokságot. A vb-t eredetileg március 22–29-én rendezték volna Puszanban. Az ITTF a következő hetekben dönt arról, hogy a vb-t – amelyen a magyar férfi- és női válogatott is indult volna – még az idén lebonyolítják-e. Ha igen, akkor erre a június 21–29. közötti időszakban kerülhet sor.

Tokió: még nem aggódnak

A nyári tokiói olimpiával kapcsolatban Kató Kacunobu japán egészségügyi, munkaügyi és népjóléti miniszter kedden úgy fogalmazott, még túl korai lenne az esetleges halasztásról beszélni. Az Egészségügyi Világszervezet a napokban arról tájékoztatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy egyelőre nem kell válságtervet készíteni a játékok törlésére vagy áthelyezésére. Mindenesetre a járvány miatt egyelőre szünetel az olimpiai önkéntesek képzése Tokióban. A rendezők ismét hangsúlyozták, hogy a betegség terjedése nincs hatással a játékok előkészületeire, és nincs napirenden az olimpia törlése vagy elhalasztása.

Kapcsolódó Cikkek