2020. április 09., csütörtök
Erhard

Sport

Rommá verte Wildert a „Gipsy King”

Tyson Fury tett róla, hogy többé ne legyen veretlen Deontay Wilder. Magyar idő szerint vasárnap hajnalban ismét összecsapott a két nehézsúlyú világbajnok. A Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki címmérkőzésének végén a „Gypsy King” néven is ismert Fury technikai KO-val nyert. 

A találkozó első percétől kezdve Fury irányította a meccset, ami Wildert már az összecsapás elején kizökkentette szokásos magabiztosságából. A nyertes bokszoló már a meccs elején elmondta, hogy azonnali rajtaütést fog alkalmazni, amit meg is tett, ezzel teljesen megdöbbentve az amerikait. A Gipsy King a technikai KO-ig kétszer küldte padlóra ellenfelét, akinek az ötödik menetben már a füle és az orra is vérzett.


Furynek annyira ment a játék, hogy minden menetet ő nyert, és még viccelődni is volt ereje: miközben Wildert gyapálta, nyelvet öltött. Ezután már csak egy kicsit kellett várni, és a bíró lefújta a mérkőzést, ami egyébként is véget ért volna: néhány másodperccel korábban az amerikai edzője bedobta a törölközőt.

Tyson Fury ezzel a harmincadik győzelmét jegyezte a profik között (30-0-1, 21 KO), míg Deontay Wilder először kapott ki (42-1-1, 41 KO-TKO), így elvesztette veretlenségét.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tanulnak a szünetben a pólós lányok

    Tanulnak a szünetben a pólós lányok

    Újra halasztották a női vízilabdázók olimpiai selejtezőjét. Bíró Attila szövetségi kapitány szerint ennek legfeljebb annyi hasznát látják, hogy a lányok a tanulmányaikra tudnak koncentrálni.

  • Koronás megnyitó?

    Koronás megnyitó?

    Könnyen lehet, hogy a tokiói olimpia megnyitója utal majd a világjárványra.