2020. április 03., péntek
Buda, Richárd

Belföld

15 milliárdot csoportosít át a kormány egészségügyi eszközökre

Több mint 15 milliárd forintot csoportosít át a kormány a koronavírus elleni védekezésben használt egészségügyi eszközök beszerzésére – mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Farkas Örs közölte, kedden négy – a vírus elleni védekezéssel kapcsolatos – kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben. Ezek közül a két legfontosabb a 15 milliárd forintos átcsoportosítás és a hiteltörlesztések könnyítésével foglalkozó újabb döntés.


Az utóbbiról azt mondta, a hiteltörlesztési moratórium mostantól vonatkozik a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevőkre és a munkáltatók által adott kölcsönre is.

Döntöttek arról is, hogy a december 31-ig tartó törlesztési moratórium után a bankoknál felhalmozódott költségeket a futamidő alatt igazságosan és évente egységesen kell elosztani.


“A kormányzat végzi a munkáját, a probléma ott van, hogy az ellenzéki képviselők egyáltalán nem érzik a felelőségüket eben a típusú védekezésben” – fogalmazott.

Farkas Örs az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában azt mondta, képmutatás, hogy miközben az ellenzéki képviselők nem segítik az Országgyűlés, illetve a kormány munkáját abban, hogy hatékonyan tudjon fellépni a koronavírus elleni védekezésben, egy szót sem szólnak, amikor Karácsony Gergely főpolgármester egyedül hoz meg döntéseket, amivel “kvázi magához ragadja a hatalmat”.

Emlékeztetett, a veszélyhelyzetet meghatározott időre hirdették ki, s ez a napokban lejár, ami azt jelenti, hogy az ez idő alatt meghozott egyes rendelkezések is hatályukat vesztik.

Hangsúlyozta, az ellenzéki képviselőknek támogatniuk kellett volna a kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbításában, így már kedden megszülethetett volna ez a döntés. Enélkül a kormánynak várnia kell néhány napot, míg meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, s addig lesz egy átmeneti időszak – tette hozzá.

Kapcsolódó Cikkek

  • Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő akcióterve jön

    Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő akcióterve jön

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön telefonon egyeztetett Johannes Hahn-nal, az Európai Unió költségvetési biztosával egy, az állami beruházási támogatásokat megkönnyítő új rendszerről, amely megkönnyítheti minden idők legnagyobb gazdaságdinamizálási akciótervének kivitelezését.

  • Folyamatosan érkeznek a védőfelszerelések

    Folyamatosan érkeznek a védőfelszerelések

    Lakatos Tibor az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatón számolt be a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként hozott intézkedések hatékonyságáról, és biztosított mindenkit a védőfelszerelések elegendő mennyiségéről.

  • Orbán Viktor: A járvány hosszú lesz

    Orbán Viktor: A járvány hosszú lesz

    Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön videókonferencián tárgyalt a koronavírus-kutatócsoportok vezetőivel.

  • Újabb segítség a családoknak!

    Újabb segítség a családoknak!

    A kormány a veszélyhelyzet végéig fenntartja az olyan családvédelmi intézkedéseket, mint a GYED, a GYES, a GYET meghosszabbítása. Ha a gyermekgondozási díjra való jogosultság a veszélyhelyzet kihirdetésekor, azaz 2020.