EUR: 366,08 Ft
CHF: 345,57 Ft
2020. április 04., szombat
Izidor

Egyéb XIII.kerület

Ha majd megint utazhatunk…

Jelenleg tanácsos otthon maradni, mellőzni az utazást, ha tehetjük. A vírusveszély múltán azonban megújult szerelvények várják az utazókat a két fő elővárosi vonalon.

Angyalföld – Elindult vasárnap az első emeletes KISS motorvonat a Budapest–Cegléd vonalon, utasforgalmi próbaüzemben. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón azt mondta: 2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúti közlekedésben, tavasztól fokozatosan állnak forgalomba az emeletes motorvonatok a legforgalmasabb hazai vasútvonalakon, a ceglédin és a vácin.


Egy új szerelvény a zugló állomáson (fotók: MTI)

Nyílt pályán

Schanda Tamás államtitkár a Nyugati pályaudvaron mutatta be az új kocsikat

Schanda Tamás kiemelte: a kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósított a kötöttpályás-infrastruktúra és -járműállomány korszerűsítésére. A 2016 és 2024 közötti időszakban mintegy 1800 milliárd forintot fordítanak a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti beruházásokra.

Évi 60 millió utas

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejlesztéseinek fontos célterülete Budapest elővárosi forgalma, ahol a vasutat évente mintegy 60 millióan választják, a MÁV-Start belföldi fizető utasainak több mint fele a fővárosi agglomerációban közlekedik.

Az átfogó korszerűsítések eredménye az utasszám növekedésében is meglátszik, a motorvonatokkal kiszolgált egyes elővárosi szakaszokon kimagasló, 20 százalék feletti az utasszám emelkedése. A vasúti járműállomány folyamatos fejlesztésének köszönhetően 2022 végétől a Budapest elővárosi forgalomban mindenütt korszerű motorvonatok szállítják majd az utasokat.
Az emeletes motorvonatok gyorsabbak és gazdaságosabbak a korábbi járműveknél, és a környezet és természet védelmére is hatással vannak.


MTI–Kgy

A pályákat is fejlesztik

Az emeletes motorvonatok a legforgalmasabb elővárosi forgalomban közlekednek, 2020 végéig 19, 2022-re pedig mind a 40 emeletes motorvonat szolgálatba áll. Az üzembiztos menetrend szerinti közlekedéshez nemcsak a járműállományt, hanem a vasúti pályákat is fejleszteni, karbantartani kell – mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megmozdult az ingatlanpiac

    Megmozdult az ingatlanpiac

    Még korai lenne mélyreható és végső következtetéseket levonni a járvány ingatlanpiacra gyakorolt hatásával kapcsolatban, de minimális elmozdulás már most látszik az árakban és a kínálatban.

  • Online játékok a könyvtárral

    Online játékok a könyvtárral

    Nem kell bírságtól tartania annak, akinek lejárt a kölcsönzési ideje a Csuka Zoltán Városi Könyvtárból elhozott olvasnivalóra.