2020. április 03., péntek
Buda, Richárd

Külföld

Iránban korlátozzák az utazást országon belül

Megtiltják csütörtöktől Iránban az országon belüli utazást az új típusú koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében, Törökországban korlátozzák a lélegeztetőgépek exportját és betiltották az önkormányzati üléseket, Pakisztánban leállították a belföldi repülőjáratokat, a libanoni Hezbollah kórházakat készít elő a betegek fogadására, szakértők pedig közben a közel-keleti térség menekültjeinek sorsa miatt aggódnak.

Hosszein Zulfagari, az új típusú koronavírus okozta járvány elleni küzdelemre létrehozott iráni bizottság egyik munkatársa azonnali hazatérésére szólította fel azokat, akik a nemrég kezdődött perzsa újév alkalmából az ország más részeibe utaztak. Korábban az iráni hatóságok többször jelezték, hogy az emberek nem veszik elég komolyan a vírus elleni intézkedéseket, az újév alkalmából pedig rengetegen utaztak más városokban élő rokonaikhoz vagy üdülőhelyekre. Zulfagari hozzátette, hogy az oktatási intézmények továbbra is zárva maradnak, s meghosszabbítják a csoportos gyülekezést tiltó intézkedés hatályát is.


A Közel-Keleten Iránban a legmagasabb az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A csütörtöki kormányösszesítés szerint ez a szám elérte a 29 406-ot a járvány kitörése óta, és 2234-en haltak meg. Előző napon 27 017-volt a fertőzöttek, és 2077 a halottak száma.

Törökországban Ruhsar Pekcan kereskedelmi miniszter csütörtökön a Twitter-fiókján azt írta, hogy a lélegeztetőgépek és alkatrészeik exportját hatósági engedélyhez kötik, hogy ki tudják elégíteni az egészségügyi rendszerben felmerülő igényeket. Ezzel párhuzamosan a török belügyminisztérium arról rendelkezett, hogy semmilyen önkormányzati ülést nem tartanak meg áprilisban, májusban és júniusban, hacsak a szükség meg nem követeli. Törökország az utóbbi hetekben jelentősen leszűkítette a közösségi életet, bezártak egyebek mellett az iskolák, a színházak, a bárok, a kávézók, vasárnappal pedig részleges kijárási tilalom lépett életbe a 65 év feletti és krónikus betegségtől szenvedő állampolgárok számára. Az országban 2433 beteget diagnosztizáltak a Kínából kiindult új típusú koronavírussal, a járványban eddig 59 ember vesztette életét. Az összes fertőzött száma szerdára virradóra még 1872, a halottaké pedig 44 volt.


Pakisztánban életbe lépett csütörtökön a belföldi repülőutazásokra érvényes tilalom. Az országban jelenleg nyolc halottról és 1063 fertőzöttről tudnak, a nemzetközi légiforgalmat már korábban leállították.

A háborúhoz hasonlította a járványt Szejjid Hásim Száfieddín, a libanoni Hezbollah vezetőségének egyik tagja, leszögezve: ahogy a háborút meg tudják vívni, úgy úrrá lesznek ezen a válságon is. A libanoni síita szervezet mintegy 25 ezer emberét mozgósította a járvány elleni harchoz, köztük orvosokat, valamint kórházakat készít elő a betegek számára. Száfieddín az al-Manar televíziónak adott interjújában hangsúlyozta: nem akarják átvenni a libanoni kormány munkáját, csupán segíteni akarnak. Libanonban eddig 333 fertőzöttről tudnak, a betegségbe 6 ember halt bele.

A 2014 óta dúló jemeni polgárháború szemben álló felei üdvözölték az ENSZ tűzszüneti felhívását, amelyet a világszervezet a járvány miatt kiemelten szükségesnek talál. Noha a térségben Jemen az egyetlen ország, ahol egyelőre nincs regisztrált fertőzöttje a koronavírusnak, szakértők aggódnak, hogy a harcok miatt a humanitárius válság szélére sodródott ország miként birkózna meg egy esetleges járvánnyal, és tudná ellátni a menekülteket.

Jan Egeland, a harmincegy ország válságövezeteiben működő, Norvég Menekültügyi Tanács (NRC) nevű független humanitárius szervezet főtitkára arra figyelmeztetett, hogy míg a Közel-Kelet országai számos korlátozással igyekeznek elejét venni a járványnak, a térségben még mindig menekültek milliói szorulnak humanitárius segítségre. A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a határok és egyéb lezárások miatt körülbelül 300 ezer rászorulóhoz nem tudnak eljutni.

Izraelben már 2495 fertőzöttet tartanak nyilván. A rendőrség csütörtökön megkezdi az otthonmaradásra kötelező új rendeletek betartatását, de egyelőre nem szab ki bírságokat.

A Palesztin Hatóság újabb 15 fertőzöttet jelentett Ciszjordániából. Gázában és Ciszjordániában eddig összesen 86 koronavírusos esetről tudnak, ebből 9 Gázában, 77 pedig Ciszjordániában van.

Az Egyesült Arab Emírségekben vasárnapig leállítják a tömegközlekedést az al-Arabíjja pánarab hírtelevízió közlése szerint. Ez alatt az idő alatt a járműveket fertőtleníteni fogják.

A kuvaiti egészségügyi minisztérium csütörtökön újabb 13 esetet jelentett, 5-en közülük külföldről hazatért állampolgárok. Az országban a regisztrált fertőzöttek száma elérte a 208-at.

Kapcsolódó Cikkek