2020. április 07., kedd
Herman

Sport

Összefogott a sportvilág

A világ egyik legbefolyásosabb és nem utolsósorban leggazdagabb rétegébe tartoznak azok a sportolók, akiket milliók követnek a közösségi hálón, és mérkőzéseiket telt ház előtt rendezik. Most bebizonyították, hogy mire nevelte őket a sport: világszinten támogatást nyújtanak a rászorulóknak. Néhány példa, szerencsére a teljesség igénye nélkül.

Gulácsi ötmilliója a Szent László Kórháznak

Gulácsi ötösre vizsgázott emberségből (MTI/EPA/Filip Singer)

A magyar labdarúgó-válogatott kapusa Lipcsében él és futballozik. A játékos az elsők között volt, aki a zsebébe nyúlt. Feleségével ötmillió forinttal támogatták a Szent László Kórház infektológiai és intenzív osztályának alapítványát. „Elképesztő hálával tartozunk azoknak az orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, akik a frontvonalban harcolnak értünk” − írta közösségi oldalán.


Tizenötmillió a Fraditól

A Fradi eszméi közül most egyaránt kidomborodik az erkölcs, az erő és az egyetértés is
(MTI/Koszticsák Szilárd)

A zöld-fehér klub mondhatni nap mint nap rálát az eseményekre, hiszen a Groupama Aréna közvetlenül a Szent László Kórház mellett van. Nyilván nem ez késztette cselekvésre az egyesületet, amely tizenötmillió forinttal segít. − Az FTC vezetői és munkatársai, valamint labdarúgói, az első csapat edzői, továbbá a szakmai stáb tagjai 15 millió forintot ajánlanak fel a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak” − írta az FTC a Facebook-oldalán.

Kásás pizzát oszt

Kásás Tamás pizzával segít fotó: facebook/tommi di napoli

A budai étteremben vendégeket nem fogadnak, de nem álltak le a pizzák sütésével. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kásás Tamás és csapata ugyanis ezzel is segíteni tud a bajban. „A Tommy di Napoli csapata úgy döntött, hogy ameddig készleteink tartanak, napi 200 pizzát szállítunk ki számos budapesti kórházba az ott dolgozók részére térítésmentesen, segítve ezzel az egész napos helytállásukat” − írták közleményükben.


Felkínálják szállodáikat a manchesteri legendák

Beckham régen a gólpasszokat osztogatta, most a férőhelyeket (fotó: profimedia)

A David Beckham, Gary és Phil Neville, Paul Scholes, Ryan Giggs, valamint Nicky Butt által tulajdonolt hotelekben jelenleg egészségügyi dolgozók szállnak meg. A Manchester United egykori sztárjai ezzel segítik a névtelen hősök életét.

Mané otthon segít

Mané újabb látványos tettet hajtott végre (fotó: Profimedia)

Sadio Mané, a Liverpool labdarúgócsapatának támadója közel tizenhatmillió forintnyi támogatást küldött haza Szenegálnak.

Kapcsolódó Cikkek