2020. július 11., szombat
Nóra, Lili

Belföld

Bártfai-Mager: Átalakítja a válság az állami cégeket is

Az állami vállalatok közül a közszolgáltató cégek vannak most a legnehezebb helyzetben, a válság pedig egyes társaságok jövőjét teljesen új alapokra helyezi majd – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter, a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport vezetője.

Kiemelte: az állami vagyon értéke jelenleg mintegy 18 ezer milliárd forint, 2010 és 2018 között 6 ezer milliárddal bővült.


A miniszter a lapnak elmondta: a járvány okozta helyzetben az állami társaságoktól folyamatosan érkeznek az adatok a bevételkiesés és többletköltségek mértékéről. Az első negyedévi számok alapján 1-1,5 hónap múlva lesz teljes képük arról, hogy mit okozott a válság. A járványhelyzet számos problémára, de egyben lehetőségre is rávilágított, így arra, hogy elkerülhetetlen a digitalizáció és az automatizáció felgyorsítása. A távmunka elrendelésével a most felhalmozódó tapasztalatok a munkaszervezés új dimenzióját nyitják meg – jelentette ki.

A miniszter mind a Magyar Posta, mind a közlekedési vállalatok, a MÁV és a Volán teljesítményét kiemelkedőnek nevezte. A postai szolgáltatás folyamatos, és bár a nemzetközi csomagforgalomban van némi lassulás, a belföldi forgalom továbbra is kiegyensúlyozott.


Jelezte: a szállítási költségek erősen megemelkedtek, vannak viszonylatok, ahol 500 százalékos volt a drágulás, európai viszonylatban ez 150-180 százalékos, emiatt a postai árakat is felül kell vizsgálni. Emellett a Magyar Posta számos intézkedést hozott a vírus elleni védekezésben is, a postások védőfelszerelést kaptak, új ügyfél várakoztatási rendet vezettek be, ésszerűsítették a nyitvatartási rendet is, és az ügyfelek érdekeit figyelembe véve korábban kézbesítették a márciusi nyugdíjakat. De további intézkedéseket is terveznek, ilyen az egyszerűsített meghatalmazás bevezetése vagy az érintésmentes kézbesítés.

Elmondta: a járvány kitörése óta a Volánnál már több mint 80 százalékkal csökkent az utasforgalom, a MÁV kocsijai pedig 10-20 százalékos kihasználtsággal közlekednek, így mindkét társaságnál átálltak az iskolaszünetben megszokott menetrendre, az utasokat és a munkavállalókat pedig fokozott higiéniai intézkedésekkel védik. A légi közlekedésről elmondta: mentőövről, vagy légitársaság vásárlására vonatkozó tervről nincs tudomása. Hozzátette, a járvány ugyanakkor ráirányította a figyelmet arra, hogy egy előre nem látható sokkhelyzetben a nemzetek elsősorban magukra számíthatnak. Ezért az ellátásbiztonság érdekében fontos az ellátási láncok rövidítése. Megfontolandónak nevezte az ellátási lánc szempontjából kritikus, sérülékeny helyzetben lévő társaságok megvásárlását.

Kitért arra is, hogy az állami vállalatok többsége bevezette az otthoni munkavégzés intézményét minden olyan munkakörben, ami ezt lehetővé teszi, az úgynevezett kritikus munkavállalói kör esetében pedig – például a paksi atomerőmű vagy a Mavir dolgozóira – fokozott egészségvédelmi intézkedéseket rendeltek el.

Az ország biztonságos energiaellátása még tömeges járványhelyzetben is biztosított. Hangsúlyozta, hogy a stratégiai közszolgáltató vállalatok, az MVM Csoport, a Mavir, a Magyar Posta, a közlekedési, vizes- vagy hulladékos cégek úgy tartják fenn a szolgáltatást zavartalanul, biztonságosan és kiegyensúlyozottan, hogy a megszokottól teljesen eltérő üzemmódban kell működniük. Ez az állampolgárok mindennapi kényelmének fenntartását szolgálja, de óriási és megfeszített munka – húzta alá.

Kapcsolódó Cikkek

  • 250 milliárd a Magyar falu programra

    250 milliárd a Magyar falu programra

    A Magyar falu program keretösszege jövőre meghaladhatja a 250 milliárd forintot – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr közeli Rábapatonán.