EUR: 346,51 Ft
CHF: 324,66 Ft
2020. május 30., szombat
Janka, Zsanett

Sport

Kapás Bogi biztos benne, szerelme is elkapta a vírust

Bár a többszörös Európa- és világbajnok, olimpiai bronzérmes úszó párjának negatív lett a tesztje, Boglárka szerint párja is megfertőződött a koronavírussal. 

„Együtt élünk, azt mondták, maradjon itt, mert valószínűleg általam ő is fertőzött. Neki negatív lett az a tesztje, ami nekem pozitív, de szinte biztos, hogy már ő is elkapta, már biztos pozitív” – idézi a Ripost Kapás Boglárka szavait.


Mint arról beszámoltunk, a sportoló március utolsó napján a  Facebook-oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A Lokálnak elmondta, egyelőre nem észlel magán tüneteket, és arra kérte az embereket, hogy tartsák be az előírásokat, és vigyázzanak egymásra.

Kapás Boglárka az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatója, és a tanulmányai segítenek neki átvészelni a helyzetet. Azt mondta, kifejezetten jól sikerült a felkészülése, de már nem kesereg azon, hogy ez semmit sem ér – ismerteti a Ripost.

„Nem kell, és nem is szabad keseregni azon, hogy mi történt, mert ezen nem tudunk változtatni. Ezt el kell fogadni, tovább kell lépni, el kell gondolkozni azon, hogy mi a következő lépés, mire készülünk most. Én azzal vigasztalom magam, hogy ha egyszer elértem egy ilyen formát, akkor menni fog még egyszer” – mondta a sportoló.

Kapcsolódó Cikkek