EUR: 345,43 Ft
CHF: 323,21 Ft
2020. június 01., hétfő
Tünde

Belföld

Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítani

Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az intézményeket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin azt mondta, az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük.


A bölcsődei és óvodai dolgozók munkahelyének megtartásáért az intézmények és a szolgáltatók állami támogatást kapnak a veszélyhelyzet idején. A bölcsődei támogatás összegének megállapításakor a veszélyhelyet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul – tudatta.

Hozzátette: szintén a munkahelyek megtartását segíti, hogy az önkormányzat átirányíthatja a bölcsődei és óvodai dolgozókat másik szolgáltatóhoz.

Az államtitkár közölte, hogy a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 20 hét fölötti és 14 év alatti gyermekeinek.

A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap – mondta Novák Katalin.

Kapcsolódó Cikkek