EUR: 350,64 Ft
CHF: 331,27 Ft
2020. május 26., kedd
Evelin, Fülöp

Aktuális

A 19 éves Dalma koronanaplója: Nagyon féltem!

A koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, de bárki megfertőződhet. A Lokál Extrának a 19 éves, szakácsként dolgozó Dalma árulta el, hogy még sosem élt át hasonló fájdalmakat, mint a fertőzés alatt, de szerencsére már jól van, és most vérplazma adományozására készül.

Profimedia

Dalma nagyjából egy éve Budapest egyik közkedvelt éttermének szakácsaként dolgozik, valószínűleg ott kapta el a vírust.


– Egy iráni diákokból álló baráti társaság rendszeres vendég volt az étteremben. Március elején, amikor elkezdődött a járvány, a társaság egy része még mindig járt hozzánk, és elmondták, két barátjuknál is kimutatták a fertőzést. Már akkor tartottunk attól, hogy mi is elkaphattuk, de még nem akartunk erre gondolni. Az étteremben áprilisig hatan fertőződtünk meg – kezdte lapunknak Dalma. A fiatal lány egyik napról a másikra lett rosszul.

– Vasárnap estig semmi bajom nem volt, hétfő reggelre viszont rosszul lettem. A kollégáim betegsége miatt azonnal felhívtam a zöldszámot, és a háziorvosomhoz irányítottak. Az elmondottak alapján ő is indokoltnak látta a tesztet, amit a mentők másnap el is végeztek a lakásomon. Tudtam, hogy elkaptam, de mégis sokként ért, amikor értesítettek a teszt pozitív eredményéről. Sírva hívtam fel a vidéken élő édesanyámat, mert nagyon féltem. Az állapotom nem indokolta a kórházi kezelést, szerencsére otthon gyógyulhattam, de a háziorvosommal naponta konzultáltunk. A nővérem szintén a fővárosban lakik, ő vásárolt be nekem ételt és a tüneteket csillapító gyógyszereket, amelyeket az orvos javasolt, de csak az ajtómig jött – folytatta Dalma, akinek a szervezete szerencsére egy hét alatt legyőzte a vírust, de mint mondja, ez idő alatt is pokoli fájdalmakat élt át.


„A fiatalokra is veszélyes a vírus”

– Sosem éreztem korábban ilyen fájdalmakat. A lázam három nap alatt elmúlt, de utána is nagyon erőtlen és étvágytalan voltam. Az ötödik nap után éreztem egy kis javulást. Az orvos szerint enyhe tüneteim voltak, el sem tudom képzelni, hogy mit élhet át az, aki súlyos beteg. A fiatalabb korosztály – ahogy korábban én is – azt hiszi, nem kaphatja el a koronavírust. Az én példám viszont jól mutatja, hogy ránk is nagyon veszélyes – tette hozzá Dalma, aki már teljesen jól van, néhány hete újra munkába állt.

Ezeket a tüneteket érezte Dalma

  • végtagfájdalom
  • magas láz
  • hidegrázás
  • köhögés
  • fulladás
  • étvágytalanság
  • fáradtság, erőtlenség
  • nem érzett szagokat és ízeket

Vérplazmát szeretne adományozni

A 19 éves lányt nagyon megviselte a betegsége, és sok mindent átértékelt. – Még jobban figyelek, hogy betartsam az előírásokat, és a kollégáimra, a szeretteimre, de másokra is rászólok, ha azt látom, nem elég óvatosak. Szeretnék én is segíteni és vérplazmát adni. Mint ismert, ha valaki meggyógyult, akkor a szervezete valószínűleg kellő ellenanyagot termelt, ezért sikerült legyőznie a betegséget. Még nincs vakcina a koronavírus ellen, de a vérplazma-terápia sokat segíthet a súlyos betegeknek, hogy jobban legyenek. Ezért nagyon fontos, hogy a gyógyultak segítsenek.

Várják a gyógyultak jelentkezését!

Ha ön gyógyult, és szeretne vérplazmát adni, itt jelentkezhet:

E-mail: [email protected]

Telefon: (06-30) 602-9250

Kapcsolódó Cikkek