EUR: 346,51 Ft
CHF: 324,66 Ft
2020. május 30., szombat
Janka, Zsanett

Extra

Tóth Vera pincérnőnek állt

Az énekesnőnek a járvány miatt hónapok óta nincsenek fellépései, így szerelme, Pauli Zoli éttermében szorgoskodik Palkonyán. Vera nagyon élvezi a vendégek kiszolgálását, még a konyhában is besegít.

„Egyedül a gyúrás, sütés nem megy. Amikor először próbáltam, már rögtön látta Zoli, hogy a mozdulat sem áll rá a kezemre, de amiben tudok, segítek” – árulta el a Borsnak az énekesnő, akire nagyon büszke párja.


„Vera nagyon lelkes és na­gyon ügyes is. Mindig mondom neki, hogy csak akkor csinálja, ha van hozzá kedve, de neki mindig van kedve. Úgyhogy egyik nap háziasszonykodik, ami azt jelenti, hogy ő foglalkozik a vendégekkel, beszélget velük, figyeli minden kívánságukat, de sokszor felszolgál. Most hétvégén pedig saját szenvedélyének is hódol, és zongorista kíséretében énekelt a vendégeknek. (…) Nem mondom, hogy kevés ez a napi minimum 14 óra munka, de azt gondolom, mindannyian jól bírjuk. És felemelő érzés egy húzós nap végén leülni, s kicsit összebújni Verával. Igazi társ ő nekem az életben, és nagyon büszke va­gyok rá” – mondta Pauli Zoli.

 

fotó: Instagram

Kapcsolódó Cikkek

  • A biztonság az első, irány belföld!

    A biztonság az első, irány belföld!

    A koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerültek a hazai vendéglátók, szállásadók, de hamar talpra állhatnak, és már a nyáron utolérhetik magukat – mondta a Lokálnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

  • Rózsika néni jó példát mutat

    Rózsika néni jó példát mutat

    A koronavírus mindannyiunk életét fenekestül felforgatta. Így van ezzel a 72 éves Rózsika néni is, aki példát mutat az időseknek. Betartja a szabályokat, az otthonában is rendszeresen táncol és tornázik.

  • Új munkát kerestek a magyar sztárok

    Új munkát kerestek a magyar sztárok

    A járvány miatt már több, mint két hónapja bezártak a színházak és elhalasztották a koncerteket. Néhány magyar színész és zenész ezért új munkahely után nézett.