2020. augusztus 09., vasárnap
Emőd

Extra

Vastag Tamás: A kétkezi munka nem áll tőlem messze

Vastag Tamásnak egyelőre vannak tartalékai, de az is elképzelhető, hogy a jövőben kétkezi munkát is vállal majd. A 28 éves énekes már ki is próbálta magát asztalosként.

A koronavírus miatt rengeteg színész, énekes került nehéz helyzetbe. Így van ezzel Vastag Tomi is, aki bosszankodás helyett új lehetőségek után nézett, hisz a családját akkor is el kell tartania, ha még jó darabig nem tud színpadra állni.


„Ha erre kerülne sor, akkor tényleg szívesen vállalnék akár asztalos munkát. A kétkezi munka nem áll tőlem messze. (…) Valamilyen szinten sikerült elsajátítanom, ugyanis az egyik szomszédommal a nulláról építettünk fel egy konyhát. Mindent mi magunk csináltunk, egész jól sikerült, és ez olyan lendületet adott, hogy akár bele is vetném magam a szakmába. (…) Persze per pillanat még nem fenyeget az éhhalál, vannak tartalékaim, de azért lássuk be, ha a világjárvány okozta munkanélküliség sokáig fenn áll, akkor hiába bármekkora tartalék, ha nem tudok enni adni majd a gyermekeimnek. Akkor igenis dolgozni kell! Természetes, hogy nem otthon malmoznék. Márpedig a jelenlegi helyzetet elnézve, szerintem még legalább egy év, mire helyre kerül minden” – mesélte a Borsnak az énekes.

Kapcsolódó Cikkek