2020. július 04., szombat
Ulrik

Belföld

Az Emmihez tartozó minden ágazat több pénzből gazdálkodhat 2021-ben

Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó (Emmi) valamennyi ágazat több pénzből gazdálkodhat jövőre a 2021-es költségvetési törvény szerint, amelyet pénteken fogadhat el az Országgyűlés – közölte az Emmi parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence ismertette: az egészségügyre 156 milliárd, az oktatásra 80 milliárd, nyugdíjra 327 milliárd, kultúrára 26 milliárd, a szociális szférára 41 milliárd, a családok támogatására 67 milliárd forinttal jut több, mint idén.


Azt mondta: 2010 óta 77 százalékkal emelkedtek a költségvetés egészségügyi ráfordításai. A jövő évi költségvetésben több jut a gyógyászati segédeszközökre, gyógyszertámogatásokra, háziorvosi ellátásra, védőnői, fogászati, rokkantsági ellátásra – sorolta.

Az oktatásra fordítható költségvetési keret több mint másfélszerese a 2010. évinek, megteremtve a lehetőségét a pedagógusbérek emelésének – mondta.


A 327 milliárd forinttal megemelt nyugdíjkasszában 77 milliárd forint fedezi a 13. havi nyugdíj egyheti összegét, amelyet jövő februárban fizetnek ki, és 53 milliárd forint szerepel a 2020-as nyugdíjprémium kifizetésének költségeire.

A kultúra támogatása 10 év alatt 174 százalékkal, a szociális szférára fordítható összeg 139 százalékkal emelkedett – mondta el az államtitkár.

A családok támogatása a két és félszerese a 2010-esnek. A jövő évi keretben szerepel az otthonteremtési programra elkülönített 250 milliárd, a gyermekétkeztetésre fordítandó 86 milliárd forint, illetve az ingyenes tankönyvellátás 13,5 milliárd forintos költsége.

Az államtitkár hozzátette: ahhoz, hogy Magyarország visszatérhessen arra a növekedési pályára, amelyen a koronavírus-járvány előtt volt, szükség van a többletforrásokra ezeken a területeken is.

Rétvári Bence szólt arról is: július 1-től tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, és szintén júliustól az intézményvezetők és helyetteseik a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek.

Példaként említette, hogy míg egy főiskolai végzettségű, 20 éve tanító, pedagógus II. besorolású tanár 10 éve kevesebb mint 150 ezer forintot keresett, jelenleg 301 ezer forint a fizetése, július 1-től pedig 331 ezer forintot kap.

Egy szintén pedagógus II. besorolású, 20 éve tanító egyetemi végzettségű tanárnak, aki 2010-ben 172 ezer forintot keresett, most 334 ezer forint a bére, július 1-től pedig 368 ezer forintot keres.

Július 1-től hatezer iskolaigazgatónak is növekszik, átlagosan a bérük egyharmadával a fizetése, és feleakkora összeggel, de a igazgatóhelyettesek, tagintézmény-vezetők bére is, ami további 9 ezer embert érint.

Rétvári Bence megjegyezte: annak az iskolaigazgatónak, aki 25 éves gyakorlattal rendelkezik, egyetemi végzettsége van és egy 1000-nél több diákot oktató iskolát vezet, akár 715 ezer is lehet a bruttó illetménye.

Ezenkívül az intézményvezetők a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözhetik havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal – közölte Rétvári Bence.

Kapcsolódó Cikkek