EUR: 354,12 Ft
CHF: 331,25 Ft
2020. július 13., hétfő
Jenő

Belföld

Bizakodásra adnak okot a gazdaságvédelem eddigi eredményei

Bizakodásra adnak okot a gazdaságvédelem eddigi eredményei, hiszen már harmadik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma, és a vállalati visszajelzések is kedvezőek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi budapesti sajtótájékoztatóján a tárca gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László szerint a válságkezelés erős alapokra támaszkodhat, hiszen az elmúlt 10 évben versenyképes termelőkapacitások épültek ki, sokat javult az ország versenyképessége és a vállalkozások termelékenysége. Megjegyezte, hogy az egészségügy felkészült a járvány újabb hullámaira, és Magyarország Európában a legbiztonságosabb országok közé tartozik.


A fellendüléshez várhatóan a nemzetközi folyamatok is hozzájárulnak, hiszen a kínai gazdaság kedvező eredményeket tud felmutatni, és a többi jelentős magyar exportpiac helyzete is bizakodásra ad okot – tette hozzá.

Az államtitkár közölte, hogy a vállalatok az adókedvezményeket, a támogatásokat, a kedvezményes kölcsönöket, és a hitelmoratóriumot tekintik a legfontosabbnak a gazdaságvédelmi intézkedések közül. Ezek értéke a kormány számításai szerint csaknem 9200 milliárd forint a következő két évre. Munkahelyek megőrzésére idén 380 milliárd forint, munkahelyteremtésre két év alatt több mint 800 milliárd forint, a családok és a nyugdíjasok védelmére 235 milliárd forint, míg a kiemelt ágazatok megerősítésére 2500 milliárd forintot meghaladó összeg jut. A kedvezményes tőke- és hitelforrások összege szintén a 2500 milliárd forintot közelíti.


A visszajelzések szerint a külföldi cégek a kormány beruházásösztönzési intézkedéseit is kedvezően fogadták. Magyarországi termelésüket – mint mondta – várhatóan annak ellenére sem fogja jelentős mértékben érinteni a válság, hogy az előrejelzések szerint a nemzetközi kereslet egyes területeken akár 15 százalékkal is visszaeshet jövőre. A kormány a befektetést tervező vállalatokat az EU által biztosított keretek legfelső határáig is kész támogatni.

Az államtitkár a tulajdonvédelemre kitérve hangsúlyozta, hogy a kormány semmiképp nem akarja korlátozni a tőke szabad áramlását, és üdvözöl minden tranzakciót, amely az eladónak, a vevőnek és a munkavállalóknak is érdeke. Meg akarja ugyanakkor gátolni azt, hogy vállalkozásokat az átmeneti nehézségek kényszerítsenek eladásra, és emiatt kerüljenek új tulajdonoshoz.

György László közölte, hogy a befogadott hitel- és garanciakérelmek összege a múlt péntekkel zárult összesítés alapján meghaladta a 282 milliárd forintot. A leszerződött hitelállomány összege ezen belül megközelítette a 96 milliárd forintot.

Szintén a múlt heti összesítésből derült ki, hogy munkahelyvédelmi bértámogatást 185 ezren kapnak, a kutatási és fejlesztési bértámogatásban részesülők száma pedig megközelítőleg 16,5 ezer, vagyis a lehetséges érintettek csaknem harmada részesül a juttatásban. A munkaerőpiaci vagy képzési támogatások összesen már több mint 1,278 millió munkavállalóra terjednek ki.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek