EUR: 345,93 Ft
CHF: 321,50 Ft
2020. augusztus 09., vasárnap
Emőd

Belföld

Gyurcsányék kutyája nyalogatta Putyin kezét

Kedden elfogadta az Országgyűlés azt az öt feltételt, melyek betartását kéri hazánk ahhoz, hogy megszavazza az Európai Unió 750 milliárd eurós hitelfelvételét. A parlamenti vitát Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára EP-képviselő kirohanása színesítette.

A parlamenti vitán Dobrev Klára, a Gyurcsány-párt EP-képviselője közölte, hogy nem vesznek részt a szavazáson, majd a szokásos hazug módon támadta a kormányt. Azt mondta Gyurcsány felesége, hogy Orbán az „erős és összetartó” Európát akarja szétcincálni, majd zsarnokokat és agresszorokat emlegetett, köztük Erdogan török és Putyin orosz elnököt. Utóbbi azért öngól, mert a Gyurcsány család egy, a zsidóktól elkobzott villájában fogadta anno az orosz elnököt.


– Felháborító, hogy éppen az beszél a korrupcióról, akinek a férje és a családja például a kormányzása idején az áramszolgáltatás díját megduplázták a lakosságnak, miközben az ő cégcsoportja olcsóbban jutott áramhoz – válaszolta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a moszkoviták brüsszeliták lettek, és továbbra is a nemzetköziséget képviselik. – Ha jól emlékszem Gyurcsány és feleségének a kutyája nyalogatta Putyin kezét – tette hozzá Kocsis Máté.

 

A kormány feltételei:


  • az azonos helyzetben lévő tagállamoknak azonos elbánásban kell részesülniük;
  • a gazdagabb tagállamok polgárai ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai;
  • a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni;
  • politikai pártok és politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek uniós forrásból nem támogathatóak;
  • a források politikai és ideológiai feltételekhez kötése – „jogállamiság” címszó alatt – elfogadhatatlan.

 

Ezért kellett szavazni

A kormánypártok azért nyújtották be ezt az indítványt és kezdeményeztek szavazást, mert a pénteki uniós csúcson eldől, hogy az EU fölveszi-e azt a 750 milliárd eurós hitelt, amelyért a tagállamok vállalnak garanciát.

 

 

A kerületek döntenek az airbnb-ről

– Az albérlet- és ingatlanárak, valamint az adózási hatások miatt indokolt a rövid távú szálláshelykiadás szabályozása – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Országgyűlés keddi ülésén az airbnb-szabályozás kapcsán. Az államtitkár szerint a piaci hatások mellett az airbnb napi szintű gondokat okoz a társasházakban. Ez leginkább a belvárosban igaz, ahol a viselkedni nem tudó turisták megkeserítik a lakók életét.

A kormány javaslata értelmében a döntés joga az önkormányzatoké lesz, vagyis ha akarnak, szigoríthatnak, megszabhatják, hány napra lehet kiadni a szálláshelyet. Dömötör szerint a szabályozás kidolgozásakor nemzetközi példákat és szakmai tapasztalatokat is figyelembe vettek. Berlinben például százhúsz napban van korlátozva az airbnb-s bérbeadás éves mértéke.

Kapcsolódó Cikkek