Lokál » Programok » Egyéb » Ünnepeljünk együtt!

Ünnepeljünk együtt!

Idén is a Daru-dombon ünnepelhetik a csepeliek augusztus 20-át. Az egész napos rendezvényt a Görbetükör Színi Társulat Mátyás király a csillagok között című meseelőadása nyitja, majd az őseink vadászmadarait bemutató, reptetéssel egybekötött ismeretterjesztő program várja az érdeklődőket. Az ünnepi kenyérszentelés után középkori és huszár hagyományőrző bemutatók, valamint a Csurgó Zenekar gyermekkoncertje szórakoztatja a közönséget. Az operett Musical Voices Társulat történelmi rockoperákból összeállított műsora után a finn Juniori Ottoset és a kazah Shashu táncegyüttesek lépnek fel. A délután csikósbemutatóval folytatódik, majd a Csibe és Társai zenekar, valamint a TNT együttes lép színpadra. A kulturális programok mellett történelmi hagyományőrzők táborai, kézművesfoglalkozások, állatbemutatók, hintahajó, körhinta és számos más játék, valamint kulináris élvezetek várják a látogatókat. A napot tűzijáték zárja.