2020. január 22., szerda
Artúr, Vince
 | Címke: erasmus
  • Görög tánc a téren
    Egyéb

    Görög tánc a téren

    A Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába egy Erasmus programnak köszönhetően öt országból érkeztek diákok.

  • Flashmob az okos internethasználatért
    Egyéb

    Flashmob az okos internethasználatért

    A Lélektér Alapítvány 2014 óta foglalkozik az Erasmus+ programokkal. Veszprémben jelenleg ötödik alkalommal rendez hat európai uniós ország (Görögország, Málta, Lengyelország, Litvánia, Törökország és Magyarország) fiataljainak részvételével kilencnapos ifjúsági cserét.

  • Bolyaisok a rádió hullámain
    Egyéb

    Bolyaisok a rádió hullámain

    A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium az Erasmus+ program keretében négy ország – Spanyolország, Portugália, Lengyelország és Bulgária – középiskoláival közösen vesz részt egy projektben, melynek címe School Radio Waves.

  • Az MSZP-s Ujhelyi István feleslegesen riogat
    Egyéb

    Az MSZP-s Ujhelyi István feleslegesen riogat

    Három évtizedes múltra tekinthet vissza az Erasmus-program, amely európai szinten kilencmillió fiatal számára tette lehetővé, hogy belekóstolhasson a földrész egy másik államának oktatási rendszerébe.