2020. április 06., hétfő
Vilmos, Bíborka
 | Címke: Ferenc tér
  • Gyerekek vehetik birtokba a Ferenc teret
    Egyéb

    Gyerekek vehetik birtokba a Ferenc teret

    Az elmúlt évekhez hasonlóan a Ferencvárosi Művelődési Központ idén is megrendezi ingyenes szünidei gyermekprogramjait minden csütörtökön, a Ferenc téren, ahová augusztus 11-éig várják a kicsiket és szüleiket.

  • Gyermekforgatag a Ferenc téren
    Egyéb

    Gyermekforgatag a Ferenc téren

    Kézműves-foglalkozással, állatsimogatóval, mászófallal vagy épp baba-mama börzével várták a kicsiket és nagyokat gyermeknap alkalmával a Ferenc térre, ahol természetesen a színpadi előadások sem maradhattak el.

  • Cimborák a Ferenc téren
    Egyéb

    Cimborák a Ferenc téren

    A költészet napja no és a tavasz beköszönte tiszteletére a Cimborák kiköltöztek a Ferenc térre, hiszen itt rendezték meg a Cimbora játszóházat. Volt itt horgászat, katicafelező, békakrokett, lepkekirakó, virágkirakó és más “tavaszi” játékok, míg a kézműves foglalkozásokon csak úrahasznosított anyagokból dolgoztak a gyerekeket.

  • Együtt futottak a költőkkel
    Egyéb

    Együtt futottak a költőkkel

    A költészet napján ismét együtt futhatott bárki a kortárs költőkkel, írókkal, szerkesztőkkel József Attila gyermekkorának helyszínén, a Ferenc téren.

  • Törökülésben a gyerekek
    Budapest

    Törökülésben a gyerekek

    Augusztus 2-áig minden csütörtök délelőtt a gyerekek vehetik birtokba a Ferenc teret, pontosabban gyerekeknek és persze a családoknak szól ingyenes gyermekszínházi előadáson szórakozhatnak.

  • Esélyt adni jó
    Egyéb

    Esélyt adni jó

    Nem mindennapi adventi vásárt rendeztek a Ferenc téren, ahol fogyatékkal élő emberek által készített termékeket kínáltak, azzal a céllal, hogy minél többen megismerhessék ezeknek az embereknek az értékteremtő munkáját.

  • Buli volt a nyár
    Budapest

    Buli volt a nyár

    Nagy sikerrel zajlott le a Ferencvárosi Művelődési Központ ingyenes nyári programja, ahol a gyermekek és a felnőttek egyaránt jól szórakozhattak.

  • Néptánc mindenkinek
    Egyéb

    Néptánc mindenkinek

    Július elejétől augusztus 10-ig minden csütörtök este ingyenes koncerteken szórakozhatnak az érdeklődők a Ferenc téren.

  • Szünidő a Ferenc téren
    Egyéb

    Szünidő a Ferenc téren

    A Ferenc téren minden héten csütörtökön ingyenes gyermekszínházi előadással kedveskednek a szervezők a gyerekeknek és szüleiknek, akik legutóbb a Macskamese című bábjátékot nézhették meg.

  • Jazz a Ferenc téren
    Egyéb

    Jazz a Ferenc téren

    Július elejétől augusztus 10-ig minden csütörtök este ingyenes koncerteken szórakozhatnak az érdeklődők a Ferenc téren. Legutóbb Gyárfás István és Molnár Eszter jazzelőadásán volt telt ház, míg július 20-án az Ádám Jenő Zeneiskola kamarazenekarának klasszikus koncertje lesz.

  • Együtt várta a család a nyarat
    Egyéb

    Együtt várta a család a nyarat

    Nyárváró családi délelőttöt rendeztek a Ferenc téren. Az érdeklődők az Eszter-lánc mesezenekar előadása után baba hordozós latin fitnesz bemutatón, babás jógaórán vagy épp kézműves foglalkozáson vehettek részt, de az alkalomnak megfelelően itt rendezték meg a havi baba-mama börzét is.

  • Megszépül a Ferenc tér
    Egyéb

    Megszépül a Ferenc tér

    Ősz elején veheti birtokba a megújult Ferenc teret a ferencvárosiak. A parkrekonstrukció teljes költsége 100 millió forint, amelyet az önkormányzat biztosít.

  • Zenés esték a téren
    Egyéb

    Zenés esték a téren

    Augusztus 13-ig minden csütörtökön 18 órától ingyenes koncertek várják az érdeklődőket a Ferenc téri Zenepavilonban.